HTML

Más szemszögből

Igazából ez egy saját magamnak íródott blog, amit arra szánok, hogy a nap mint nap látott emberi hülyeségekkel kapcsolatban megfogalmazódott gondolataimat leírhassam valahova. - Legfőképpen gyakorlásnak szánom, hisz már majd' mindenki ír blogot, nem maradhatok le. -

Friss topikok

  • Kovacs Nocraft Jozsefne: @Bármire Megoldás: Te ezt nem érted. Ha a baloldal jut ilyen módon 2/3-os többséghez, akkor az a... (2014.10.28. 17:01) Nem a Fidesz szavazók hibája

Címkék

2015.05.04. 13:09 dfu

Ázsiai utazás második felvonás 7. rész - Az abszurdumok csúcsa: Republic of Singapore - 新加坡共和国 - சிங்கப்பூர் குடியழுத்து - Republik Singapura

Mi abszurd benne? Hogy elképzelhetetlen, hogy így is lehet élni. Az idei Mercer lista szerint a 25. legélhetőbb város a világon -ugye a város maga az egész ország-, amely több olyan kritériumot is figyelembe vesz, amelyet egy rövid látogatás során nem lehetséges. Van viszont pár nézőpont, amelyben talán a legkülönlegesebb.

50 éve alakult, hódítók is akadtak bőséggel, és habár az államformája papíron parlamentáris demokrácia, mégis valami érdekes ötvözete a sikeres demokráciáknak, és a kicsit diktatórikus családi vállalkozásoknak.

Itt vannak talán a világon a legszigorúbb törvények (étkezés a tömegközlekedési eszközökön 5000 S$, azaz több mint egymillió forint büntetést vonhat maga után), melyek mindenkire egyformán vonatkoznak. Ami azonban abszurd a többi általam látott helyhez képest, az a következő:

Ebben a kicsi városállamban együtt él a világ összes népe. A népesség gerincét is három egységes népcsoport alkotja (Mandarin, Tamil, Indonéz) a betelepült európaiak mellett, hivatalos nyelv is négy van.

Hivatalos vallás öt, illetve jelentős számban vannak a magukat nem vallásosnak vallók.

Ezek az adatok csak azért voltak szükségesek, hogy egy kicsit át lehessen adni abból, milyen is ez a hely valójában. Változatos. Változatos színű, vallású, gondolkodású, rasszú emberek élnek együtt békében.

Érdekes, hogy mindenki számára biztosítva van az ő vallásának, gondolkodásának gyakorlásához megfelelő környezet úgy, hogy az nem tolakodik az azt nem használók horizontjába. Gondolok itt a kézzel evő indiaiak ott megszokott kézmosójára, vagy mindenhol imádkozási és láb mosási lehetőség biztosítására az iszlám hívőinek.

Az ember itt nem akar a másikra erőltetni semmit. Egyszerűen csak élnek együtt harmóniában.

Az út során olyan előzékenységet, és empátiát tapasztaltam nem csak a magam, hanem az egymás irányában is, amely több mint elegendő. Mondhatnám abszurd.

Csodálatos hely. Épp pörgettem fejemben a gondolataimat, mikor leült mellém egy helyi első generációs szingapúri a "Fehérvári úti Vásárcsarnok" "kifőzdés" részében és miután minimális angol tudásával -hisz ő a mandarint beszéli- megkérdezte honnan jöttem, rövid beszélgetésünk során a fent leírtakat önmagától felsorolta. Elmondta, hogy szeret itt élni. A béke, és létbiztonság jót tesz a léleknek. Itt az emberek -bár kifejezetten keményen dolgoznak- mosolyognak. Sokat. 

p1030244.JPG

 

A világ egyéb területein egyre erősödő szélsőséges gyűlölködés mellett, nem igazán tudtam megfejteni, mi lehet az ok, ami itt az emberek legbékésebb együttélését biztosítja?! A kormányzati gyűlöletkeltő propagandák hiánya? A jólét? A közbiztonság? A létbiztonság? Az általános komfortosság érzete? Nem tudom. Mindenesetre ha nem lenne olyan messze, és az időjárás sem olyan lenne amilyen, elgondolkodnék azon, hogy oda költözzek. Mindenesetre jó lenne úgy élni, mint amilyennek azt a felszínen, illetve a helyiekkel elbeszélgetve láttam.

Szólj hozzá!


2015.04.30. 07:30 dfu

Ázsiai utazás második felvonás 6. rész - Abszurdumok válogatatlanul

Azzal kezdtem a sorozatot, hogy minden napra akad egy blognyi abszurdum. Ez így is van, de már úgy megszoktam az itteni habitust, hogy csak a legszélsőségesebbeket, vagy leggyakoribbakat jegyzem meg annyira, hogy a bejegyzésig eljussanak.

 

A helyi pénz felváltása: Kambodzsáról már írtam, hogy a fizetőeszközük az amerikai dollár. Mikor a táj-kambodzsai közúti határátlépésére készültem, elolvastam a várható scameket. Van belőlük bőséggel, érdemes átfutni néhány ezzel foglalkozó blogot. Az egyik várható aggodalmam az volt, hogy csak 50 dolláros bankjegy állt rendelkezésre a (30 dollár + kenőpénz) vízum kifizetésére, amely esetében előfordulhat, hogy egy rosszabb napon a visszajárót rielben kapom, 'korrupt vámos' árfolyamon, és a kenőpénz mértékén sem akadékoskodhatok. Így mindenképp fel akartam váltani a bankjegyemet. Erre természetesen a táj váltók nem képesek, hisz ez megoldhatatlan feladat egy határ, és egy üdülő városban is, ahol hemzseg náluk a dollár. Van viszont egy kis vámmentes senki földje a két ország között, ahol a vízum igénylő iroda is van, tele kaszinóval vámmentes bolttal, hotellel, trafikkal. Ki fogad arra, hogy sikerült felváltanom a bankjegyet?

 

Gitársrác: Indonézia a furcsaságok földje. Itt valahogy máshogy, vagy egyáltalán nem megy a gondolkodás, de amikor ezt megláttam, meghallottam, már tényleg nem hittem el (AirAsia Indonesia QZ 8448):

 https://www.youtube.com/watch?v=4lsOX0sdp1A

Értem én, hogy nincs sok lehetőség a kiugrásra, de ezt tényleg nekem is kell hallgatnom a reggeli járaton?

 

Switch off: Ismerem a rám vonatkozó légi biztonsági előírások jó részét, nem egyszer repültem életemben, és tudom, hogy neki az a dolga, hogy betartassa, de akkor is hülyét kapok, mikor fel-, és leszállás előtt rám szól, hogy kapcsoljam ki a telefonomat. Repülő üzemmódban van, hisz úgysincs térerő, és mindannyian tudjuk, hogy

a.) a fele utas zsebében ott a bekapcsolt telefon üzemelő wifi, 3g, nfc, irda, és bluetooth kapcsolattal

b.) ha megnyomom a kikapcsológombot, azzal a telefon még minden funkciójával bekapcsolva marad.

Igen-igen, neki mondania kell, nekem meg hülyét kapni, hiszen a légi közlekedésre roppant veszélyesek a bekapcsolva hagyott 3 coll feletti lcd kijelzők.

 

Balin a kedvencem az volt (ami az üzleti érzékükről is csodálatos annekdota), mikor már vacsora után egy autentikus helyi kifőzdében még a kirakatból megkóstoltam volna valamiből pár falatot -csak hogy megtudjam milyen-. Érdeklődöm mennyi lennne. Válasz: 'all you can eat' rendszer van, 25.000 (kb. 550Ft/fő). Mondom értem én, de azt megkóstolnám, fizetek érte, mennyi lenne csak abból pár falat? Mégegyszer, koszos kis utcai kifőzde. Mutatja, ujjával, hogy 1. Mondom indonézül ezer (csodálkozva, hogy nem lesz ez ennyire olcsó). Bólogat, hogy nem, és mutatja tovább az 1-et. Ej, ez biztos 10.000 lesz (220Ft), amit kicsit sokallottam egy kóstolóért, de gondoltam egye fene. Veszem elő az összeget, erre bólogat, hogy nem, majd előhúz egy százezrest (2.200Ft), hogy ez bizony annyi. Háromszor kérdeztem rá, hogy komolyan gondolja-e, és nem én értem-e félre, de nem. Komolyan gondolta. Egy rövid idiótázás elhangzott a számból, majd tovább álltam, nem lett kóstoló. Ezek után azon gondolkodtam, hogy én nézek ki annyira hülyén, hogy ha a degeszre zabálás 25.000, de csak pár falat kell, azért 100.000-et biztosan kifizetek, vagy ő tényleg ennyire ostoba, hogy elhitte, hogy... nem, nem is tudom mit gondolhatott.

 

Jakarta és reptere: Az országtól búcsúzás is bővelkedett a tragikomédiában. Taxis, mivel az előre kialkudott árat a helyi dugó miatt a reptéren kevésnek érezte, úgy gondolta, ha nem nyitja ki a csomagtartót, ahol a csomagom volt -csak belülről nyitható-, majd több pénzt adok. Nem, nem úgy lett, viszont a Jakarta International Airport aznapi utasainak egy része, és a kint dolgozók egy része tudja milyen az, mikor felemelem a hangomat.

Az, hogy az útlevelem ellenőrzése a légitársaság alkalmazottjának 20x annyi ideig tart, mint másé, már csak mosolyogtat. Viszont a reptér újabb csodás példája az indonéz leleménynek:

a.) Víz kint security elvesz (ahogy máshol is szokás, jobb helyen vehetsz bent drága vizet). A JAKARTA NEMZETKÖZI REPTÉR 3. TERMINÁLJÁNAK -ami állítólag a legmodernebb- TERÜLETÉN A SECURITY CHECK UTÁN NEM LEHET KAPNI VIZET -sem semmi egyéb élelmiszert-. Tipikus IJ. helyzet. Gucci, és Louis Vuitton táska, nomeg megkínzott cibet macska kávék (értsd: Kopi Luwak) persze vannak.

b.) Ha maradt helyi pénzed, amit a security check utáni vízre, ajándékra, bármire szántál, tartalékoltál, azt nyugottan fűtsd el, innen már csak USD játszik. (Legalább ezt értem közgazdasági szempontból, hisz azt már beváltottad, a korábbi dollárt már bevitted a gazdaságba. Ha elköltöd, azzal nem segítesz. Költs újat, azzal nő csak a külkereskedelmi egyenleg.)

c.) A kedvenc pedig: Nincs egy monitor, tábla, vagy bármi, ami jelezné a repülők indulását. Majd bemondja egy hang indonézül, és indoglishül. Ha megérted jó, mert nem maradsz ott. Persze egyenként nyugodtan lehet érdeklődni. Gép késés esetén akár fél óránként, személyenként. Monitorok/tévék egyébként vannak a terminálban. A helyi hírek megy rajtuk.

Goodbye Indonesia!

Szólj hozzá!


2015.04.29. 07:30 dfu

Ázsiai utazás második felvonás 5. rész - Abszurdumok - A helyi scam, és az unortodox közgazdasági alapelvek

Ha utazik az ember, akkor már nem a létminimumon tengődik, így van annyi felesleges pénze, amit ki lehet csalni tőle. Az átverések pedig teljesen nem elkerülhetőek. Teljesen általános, hogy egy szolgáltatást, vagy terméket akár tíz, vagy hússzoros áron próbálják értékesíteni, és van az a helyzet, mikor utánanézni, vagy körbeérdeklődni nincs idő, illetve lehetőség. Ilyen lehet a reptéri taxi, egy helyi buszjárat, vonatjegy, stb.

A legszélsőségesebb/legérdekesebb példák, melyek velem történtek a következők, tömören a teljesség igénye nélkül (hisz minden nap több eset történik). A tényleges ár kiharcolása ez esetben a legfárasztóbb, persze csak ha az embernek fontos, hogy ne érezze folyton átverve magát, mert ezek az esetek állandóak, és mindennaposak.

Vietnam, hivatalos helyi távolsági buszjegy árát két közeli város között, kérdésre a hostel is csak úgy közli a vendéggel, hogy 50-70.000 dong, de volt már turista akit 30-35.000-ért elvittek mert határozott volt. Csak van ennek a jegynek ára. Erősködöm, hogy mondják már meg, de továbbra is félrebeszélnek. Interneten egy blogban megtalálom 18.000. Buszra felszállva pontos összeg előkészítve, bármi lesz, én nem fizetek tőbbet. A kalauz érkezik, a turisták 50-70.000 közti összegre megvágva, mivel a helyi járatot backpackerek választják, természetesen a táska +1fő. Én átnyújtom a 18 ezer dongot, olyan tekintet kíséretében, amely nemzetközi, jelentése 'Ne is számíts többre!'. Mutogat, hogy 35, és az ölemben lévő táska miatt 50. Látja, hogy ebből nem lesz lehúzás. Körbe megy a többi utashoz. Visszatér mégegy gyenge kísérlettel. Elveszi a tényleges díjat puffogva.

Sri Lanka ugyancsak helyi távolsági busz. Már nem először ülök buszon, érzésre tudok árat rendelni a távolságokhoz. Két német fiatallal együtt utazom. Nagy táskáink vannak, kb. 10 rúpia lehet a jegy. Táska, és a színünk miatt legyen 20. Kalauz szemrebbenés nélkül kéri a tízszeresét az árnak. Két német útitársam fegyelmezetten átadja (végülis potom összeg úgy is), én elismervényt kérek megintcsak azzal a tekintettel, amiből látszik, hogy ebből még gond lehet. Kalauz visszaadja a német srácok pénzét is. Fejenként egy húszast kér a táskák miatt.

Bali SIM kártya. Korábbi rutin miatt ezt is mindenhol megkérdezem, és mindenhol alkudni is próbálok vásárlás nélkül, hogy érezzem, mi lehet a tényleges ár. Érdekes, hogy ezt SIM kártya esetében is meg kell tenni, mert az bizony net csomag nélkül, a legtöbb árusnál rezzenéstelen arccal kerülhet 350.000 rúpiába (8.000Ft) is, holott a tényleges ára 3GB adattal 55.000 rúpia (1.300Ft). (Nyaraló övezet, ne hivatalos boltokat képzeljünk el, hanem kis trafikokat.)

A probléma sok esetben az, hogy a drágább áron is el tudja adni az orosz, vagy amerikai turistának, aki némi alkudozás után nyertesnek érzi magát, hogy fél árra lealkudta a csak neki, csak ezért kiszabott árat.

Általában egyébként a közgazdasági alapelvek (kereslet-kínálat) csak korlátozottan érvényesülnek. Ezekben az országokban nem kell mindenáron eladniuk a portékát az árusoknak. Ők csak alkalmazottak, az áru, a bolt, nem az övék, általában a piacok, üzletházak egy kézben vannak. Nekik az adásvétel, csak a turistákról legombolható extra profittal éri meg.

Fontos tehát, hogy mindennek nézzünk utána, ne higgyünk az első árusnak, ne foglaljunk az első utazási irodában, és ne elégedjünk meg azzal, ha féláron el tudunk vinni valamit, hisz nem tudjuk mi az az összeg, amiért egyébként hozzájuthatnánk. Érdemes megkeresni a busz/vonat/légitársaságot -ha online lehetőség nincs-, hisz az utazási irodák is az ő jegyeiket árulják. Alkudni mindenhol kell, de csak azért vásároljunk, mert kell, valami, ne azért, mert tudtunk alkudni.

Szólj hozzá!


2015.04.28. 07:15 dfu

Ázsiai utazás második felvonás 4. rész - Abszurdumok - Az analfabéta és a turista

Csak az aktuális második utazásomon kezdett gyanússá válni a taxisok viselkedésében valami. Jobban szeretik a hotel nevét hallani, mint a címét. Amennyiben nem ismerik, inkább telefonon hívnák fel, mint hogy megmutassuk nekik térképen, netán telefonon a helyszínt. Sok-sok időbe, és fuvarba telt, mire rájöttem, hogy nem értik a térképet. Nem tudom hogyan nem értik, és mit nem értenek rajta, hisz nekünk magától értetődő, de ők valahogy nem tudják olvasni. Pedig azt gondoljuk, hogy egy taxis a szakmája okán, ...de nem.

A legmegdöbbentőbb eset az volt, mikor egy szigeten, ahol -kis sarkítással- egyetlen út van, meg akartam mutatni térképen a négy keresztutcából az egyiket, ahová mennék. A teljesen üres tekintetbe csak akkor költözött bele az értelem szikrája, mikor elmondtam, hogy melyik hotel, és bolt található ott.

A térkép mutogatást, amit egy darabig én is hevesen űztem, az amerikaiak tudják tetézni azzal, hogy a 10 szavas szókincsű helyi fuvaroshoz, árushoz, aki a teljes palettát az alábbiakban ki is meríti (taxi, my friend, yes, no, verjugó, there, have és a helyi pénznem kerekebb dimenzióiban a számok egy része) irodalmi angolsággal -netán texasi akcentussal-, hosszú körmondatokban fogalmazzák meg igényüket. A szerencsétlen helyiek pedig láthatóan semmit sem értve, csak bólogatva vihognak.

Aki gyorsan meg szeretné értetni magát, az 'I go there.', 'I want this.', 'No like!'/'No have!' frázisokat használja csak. (Az 'I don't like!' és 'I don't have.' ezen a szinten nem játszik.)

Indonéziában miközben fuvarra alkudoztam, indonéz nyelven, hisz az angol hatástalannak bizonyult, mivel a fenti szókészlettel a városnézést nem tudtam elmagyarázni, illetve az ajánlott ár negyedét találtam csak elfogadhatónak, így a Google Translate-et vettem igénybe. Mikor nem értette a közlendőt -az indonéz akcentusom még csiszolásra szorul-, akkor a közölt mondat -telefonomon történő- megmutatásával próbáltam a kommunikációt elősegíteni, amely megtekintése után szintén nagy volt a tanácskozás. Először azt hittem nem láthatóak a betűk, de teljes képernyőre nagyítva 100 éves korig bárki el tudta volna olvasni. Az ötödik problémás taxis után kezdtem gyanakodni, hogy valószínűleg a kérdésem elolvasásánál az olvasás résszel lesznek a gondok, így marad az indonéz kiejtésem csiszolása. A végén így értem el a kívánt eredményt.

Szólj hozzá!


2015.04.26. 14:10 dfu

Ázsiai utazás második felvonás 3. rész - Abszurdumok - A segítőkész helyi szolgáltató

Nem tudom ki volt már ilyen kultúrkörben nyaralni, de a második hét után idegesítő, a negyedik után pedig egyszerűen elviselhetetlenné teszi a tartózkodást a helyi 'segítőkész szolgáltató'. Gondolok itt a taxi, riksa vezetőre, boltosra, árusra, utazási irodásra, vagy csak az utca egyszerű emberére.

A legkisebb túlzás nélkül átlagosan 10mp-enként érkezik közlés, amely a 2 és a 20 mp-es időintervallumok szórásának átlaga. A közlések a következők egy átlagos nap átlagos órájában:

"myfriend taxi, transport myfriend, motorbájk, taxi, tuktuk, cheapcheap, boss one dollar for you, yes, cheap for you, t-shirt boss, tuktuk sir, see my shop, good price for you, taxi, transport, tuktuk my friend, weed, t-shirt, wheredoyougo, taxi, tuktuk, hash, canihelpyou, wheredoyougo, transport, t-shirt, hotel, tuktuk, taxi myfriend, buysomething, cheapcheap, discounforyou, one dollar boss... és így tovább végtelenül"

img_20150215_125133.jpg

a bérelt motorbicikli ad némi védelmet a fuvar ajánlatoktól, bár motorról épp leszállva bukósisakkal a fejen sem ritka a "taxi/transport?" kérdés. A kedvencem az volt, mikor a szálloda 2. emeleti teraszára ordított fel a drága ember, hogy kell-e taxi.

Külön érdekesség, hogy megszólításokban Sri Lanka, Tájföld és Vietnam a "My Friend!", Kambodzsa a "Sir!", Indonézia/Bali pedig leginkább a "Boss!" kifejezésekkel dolgozik.

További gyönyör, hogy egy pályaudvarról kisétálva, a 47. taxis sem rest megkérdezni, hogy nem szeretnénk-e fuvart, hisz az előző 46 esetet végignézte, de hátha gyökeresen változott a véleményünk (hiszen a 'no' esetében ha egy betűt hozzáadunk, és kettőt megváltoztatunk hipp-hopp 'yes' lesz).

Az utcán pedig a sok-sokadik boltos, ignorálás esetén kedélyesen jön közelebb, és kérdezi olyan hangerővel, amellyel már bányában lehetne művezetni, hogy nem kérünk-e a portékájából, mert a síma kiabálást biztosan csak nem hallottuk meg, és szükségünk lenne nagy hirtelen egy pénisz alakú sörnyitóra, vagy egy gnóm szoborra.

Az pedig már az utca zajának része, hogy 2-3 percenként egy helyi megkérdezi, hogy hová megyünk, segíthet-e, mert biztosan elvesztünk, és csak ő segíthet megtalálni a legközelebbi batik árust. (Éljen a comission.)

img_20150426_090401.jpg

Szólj hozzá!


2015.04.25. 14:08 dfu

Ázsiai utazás második felvonás 2. rész - Abszurdumok - A bankjegyek

Újabb ázsiai körutam egy kicsit hosszabbra sikeredik, mint amit az idegrendszerem még apróbb döccenők nélkül elvisel. A többség áradozik a szépségekről, de nézzünk néhány példát az árnyasabb oldalról is.

Nem szeretnék általánosítani, de olyan érzésem van, mintha az emberek itt egyszerűbbek lennének, mint Európában. Ha bármilyen, a napi rutinjuktól nüansznyival eltérőbb dologgal találkoznak, amelynek a megoldása egyébként nem kellene hogy nehézséget okozzon, azt egyáltalán nem tudják kezelni.

Készpénz váltás, amennyiben az utolsó napod okán nem szeretnél már átváltani egy teljes 50€-s címletet, csak 10-20€-t, és a fennmaradó összeget Euróban kérnéd vissza, hisz mit is kezdenél a megmaradó táj battal, de azért egy szendvicsre, illetve a reptéri transzferre kellene némi apró. A kártyát egyáltalán nem látják szívesen, te pedig nem akarsz 10€-nyi összeget kivenni egy készpénzkiadó autómatából, nagyságrendileg ugyanekkora díjért (3-5€ banki, illetve 6€ helyi ATM díj). Ez megoldhatatlan feladatot jelent a pénzváltók mindegyikének, még abban az esetben is, ha épp az orrunk előtt számolják a 20€-s bankjegyeket. (Tanácsot azért adnak -már ha épp nem kiabálni kezdenek-: 'Reptéren visszaváltható a maradék.'). Minden érdeklődésre jön a jól megszokott mondat, az elviselhetetlen táj nyávogással: "Szorííííí, kenááááát, noheeeeev." (Persze felkereshető az arab negyed is, ahol egy arab, vagy török pénzváltó magától értetődően oldja meg a problémát.)

Kambodzsa de facto fizetőeszköze az amerikai dollár. Az ATM-ek is USD-t adnak ki. Van saját pénzük is, melyet a dollár váltópénzének használnak. Ez lehetőséget ad arra, hogy a 4000KHR/USD, azaz 25c/1000riel dollárhoz fixen rögzített árfolyam a helyi vásárlások során is 3900, illetve 4100 lehessen.

Dollár bankjegyek 1792 óta vannak forgalomban az utóbbi évszázadban gyakorlatilag lejárat nélkül. A száz dollárosnak én magam is 4 kiadását ismerem csak az utóbbi évekből, amelyek kivétel nélkül 'legal tender'-ek. Nem így Kambodzsában, ahol ugyan csak dollárral fizethetsz (hacsak a szállásodat, vagy a bolti számládat nem szeretnéd 25 centesekkel rendezni), de csak az utolsó 2 mintázatot fogadja el az a drága helyi, aki mindezt meg sem tudja indokolni. Tehát ha régebbi pénzt viszünk magunkkal, mint amit ő szívesen lát, akkor gondban vagyunk.

Hasonló a gond, ha az a bankjegy akár csak egy hajszálnyit is sérült. Tehát Kambodzsa előkelőbb mint Liechtenstein, Makaó, Monaco, Vatikán, San Marino, Andorra, (vagy sorolhatnám az államokat akik más országok pénzét használják), mert ide a legújabb kiadású 'uncirculated' bankjegyekkel érdemes érkezni. Csak valahogy a környezetüket felejtették el ehhez az igényességhez igazítani.

Az Air Asia Indonézia Bangkok Bali járatán történt, hogy ételt rendeltem volna. Kártyaolvasó hiánya miatt fizetés készpénzben. Mivel indonéz rúpia nem áll rendelkezésre -hogyan is állna, nem konvertibilis valuta-, fizetés amerikai dollárral. Éppen $4 a "kedvező" váltási árfolyamnak köszönhetően. Milyen jó, pont ennyi egy dolláros van nálam. Itt szerencsére csak egyféle kiadás van mióta az eszemet tudom, nem lehet baj. Átadom, majd az egyiket visszaadja. Értetlenkedve nézek. Az sajnos 2003-as kiadás. Ő csak 2006 utániakat fogad el. Gondolom mondanom sem kell, hogy teljesen ugyanúgy kinéző, szakadásmentes bankjegyekről van szó. Mivel a nagyobb címletű bankjegy váltása a korábbi példához hasonlóan a teljes címlet repülői árfolyamon történő rúpiára való átváltással járna, elállok az étkezési szándéktól.

Az már talán nem is a fentiekkel megegyező témakörbe illő abszurditás, hogy a táj-kambodzsai határon, Poi Petben a vízumot deklaráltan 30 dolláros vízum díj + 100 bat "kiállítási díjért" ragasztják bele az útlevélbe. Természetesen csak a 30 dollár a hivatalos, az azon felüli összeget egyszerűen zsebre teszik. Az érdekesség csak annyi, hogy ez mennyire nyilvánosan, és elfogadottan zajlik mindenki beleegyezésével. Turistaként pedig fizetsz.

Szólj hozzá!


2015.04.25. 13:54 dfu

Ázsiai utazás második felvonás 1. rész - Korlátaink

Ezt a bejegyzést bevezetésnek szánom, egy pár utazásom során történt abszurditás elmeséléséhez. Utazós blog sok van, itt nem erre lesz kihegyezve a dolog.

Az átlag ember tudata korlátolt. Ezt tapasztalom folyamatosan, de most épp második ázsiai utazásom alkalmával is, ahová ugyan nem önkéntes fizikai munkát jöttem végezni, de mikor a harmadik hónapba lépve már a teljes kimerültségemet próbálom megosztani barátaimmal, akkor az "Azért nehogy már sajnáljalak..." frázisokhoz hasonló reakciók érkeznek, mintha nagyzolni szeretnék.

Ha távoli, egzotikus helyre utazol, bármilyen céllal is tedd azt, biztosan nyaralni mész. Ha a Maldív Szigetekre kell menni napi 16 órás nehéz önkéntes munkát végezni, az emberek szemében az is nyaralás, hiszen ott a tenger, a napsütés, és a pálmafák. A 17. órában még ha az este 9 és 10 közé esik is, biztosan jót fürdőzöl, és napozol.

Pedig ha nem is kemény fizikai munka, de az 'utazás' minden napos szellemi és fizikai elfoglaltság, sokszor ismeretlen feladatok megoldása, ismeretlen kultúrákkal való ismerkedés, fárasztó alkuk sorozata. Semmiképpen sem 'nyaralás'.

13 év munka után úgy gondoltam nincs motivációm tovább dolgozni, pláne valami inkompetens pökhendi felettes értelmetlen utasításai szerint. Utazom, s talán megtalálom mit is szeretnék igazán az életem további szakaszában. Kicsit megkésettnek érzem így is, mert szerencsésebb országok gyermekei egyetem elvégzése után egy évvel, mikor összespóroltak némi pénzt teszik meg mindezt, hogy még ideje korán kitalálják mit is szeretnének az életüktől.

Majd minden hostelben, utazási hub-ban én voltam a legidősebb. Sebaj, így is szerencsésnek érzem magam, hogy mindezt megtehetem. Ilyenkor mindenki a pénzre gondol, de nem. Egy ilyen utazás nem olyan drága, mint amilyennek elképzeljük. Ha nem mások által szervezett előre fizetendő kiránduláson veszünk részt, hanem magunk szervezzük, helyi közlekedést használunk, és vendégházakban, vagy hostelben lakunk, egész olcsó összegekből kijöhetünk. Szerencsés azért vagyok, hogy el tudtam határozni magam, és megtettem. Az emberek többsége ezen a ponton nem képes átlépni.

Az utazást tanulásnak tekintem. Iskolának, ahol más kultúrákat, embereket, szokásokat lehet megismerni.

Azt pedig hogy mik a legfárasztóbb, legidegesítőbb dolgok, a továbbiakban részletezem.

Szólj hozzá!